GBP356.06EUR324.96USD293.15CHF299.19AUD198.87DKK43.57JPY2.75CAD220.43NOK32.51SEK30.28CZK12.59PLN74.62HRK43.98RON68.74TRY52.83

Kezdőlap»»Lassan olvadoznak a nemzetközi élelmiszerárak

Lassan olvadoznak a nemzetközi élelmiszerárak

2019-08-01 12:59napiuzlet.png napiuzlet.com
Az index csökkenése a gabonák, tejtermékek és cukor árváltozását tükrözi
 
Róma, 2019. augusztus 1. – Összességében mérséklődtek az alapvető mezőgazdasági terményárak, azon belül is főleg a gabonafélék, tejtermékek és a cukoré, a húsok és növényi olajok drágultak.
A FAO élelmiszerár-index, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag nemzetközi kereskedelmi súlyával korrigált árváltozását összegzi, 1,1%-ot csökkent júniushoz képest, és még így is 2,3%-kal meghaladja a tavaly ilyenkori értéket.
Kiemelkedően, 2,7%-kal csökkent a gabonafélék ára, ami ezzel együtt is 4,1%-kal van a tavaly júliusi szint fölött. A trendet a búza és kukorica ára diktálta, lekövetve a piac reakcióját a bőséges exportkészletekre. Ezzel szemben a rizs már az ötödik hónapja változatlan áron cserél gazdát viszonylag nyugodt piaci körülmények között.
Hiába lett olcsóbb a pálmaolaj, a szója és napraforgó olajok árának erősödésével a növényi olajok árindexe 0,8%-kal nőtt júliusban. A szójatermelés szezonális csúcsán van Délkelet-Ázsiában, miközben a kereslet ezt nem követi le.
A húsfélék ára folytatva hat hónapja tartó trendjét, tovább erősödött (+0,6%).
A birka- és szarvasmarha hús a jelentős ázsiai kereslet és a térség gyenge kínálatának kombinációja miatt drágult. A sertéshús eközben olcsóbb lett négy hónap áremelkedés után, a brazil és amerikai kínálati bőség okán.
A tejtermékek árindexe közel 3%-kal mérséklődött, melyre leginkább a vaj, továbbá a sajt és a teljes tejpor nemzetközi piaci jegyzése volt hatással.
A FAO cukor árindexe 0,6%-kal zárta alacsonyabban az előző hónapot, főként az indiai cukornádtermelésre vonatkozó pozitív várakozások miatt. Az árcsökkenést valamelyest visszafogta a brazil deviza, a reál erősödése az amerikai dollárral szemben, visszavetve a világ legnagyobb cukortermelőjének exportját.
 

 
 
Kapcsolódó cikkek:
A Kínai exportok emelkedtek az USA-val folytatott kereskedelmi háború ellenére
A McDonalds papírszívószálai nem újrahasznosíthatóak
Dél-Korea és Japán kereskedelmi háborút vívnak
Vezetőváltás az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete élén
Lassan olvadoznak a nemzetközi élelmiszerárak
A globális olajkereslet 2035-ig nem tetőzik
A részvények ugranak a „kínai Nasdaq” debütálásával
A skót szélenergia termelés rekordot döntött
Amerikai milliárdosok a vagyoni adó bevezetéséért lobbiznak
A globális olajkereslet 2035-ben éri el a csúcsát