GBP361.06EUR316.65USD268.17CHF269.14AUD203.73DKK42.52JPY2.41CAD210.16NOK33.36SEK31.01CZK12.33PLN73.95HRK42.88RON68.48TRY58.81

Kezdőlap»»FAO: Továbbra is növekednek az élelmiszerárak

FAO: Továbbra is növekednek az élelmiszerárak

2018-04-06 05:47napiuzlet.png napiuzlet.com
A búza és a kukorica esetében a legnagyobb az emelkedés
 
Róma, 2018. április 5. – A gabonafélék és tejtermékek erőteljes drágulása az a FAO élelmiszerár-index további növekedését hozta.
Az index márciusra 1,1%-kal volt magasabban (172,8 pont) februári értéknél, és 0,7 %-kal haladta meg az egy évvel korábbit.
A búza, kukorica és tejtermékek árnövekedését valamelyest ellensúlyozta, hogy a cukorért és növényi olajokért kevesebbet kellett fizetni márciusban.
A FAO élelmiszerár-index hónapról hónapra követi a nemzetközileg legfontosabb öt élelmiszer-termékcsoport azok kereskedelmi értékével súlyozott árváltozását.
A FAO frissített Gabonakészletek és –igények gyorsjelentése szerint a 2017-es gabonatermelés – majd 2 646 millió tonna – történelmi rekordnak tekinthető, minekután a termelés 33 millió tonnával felülmúlta még a 2016-ost is. 
Az idei évre azonban már csökkenést jósolnak a szakemberek, mind a gabona, mind a kukorica tekintetében.
Kenyér és vaj
A FAO gabonaár index tovább növekedett, átlagosan 2,7 %-kal meghaladva a februári értéket és 12,1 %-kal felülmúlva a 2017 márciusi mutatókat. 
A búza megnövekedett ára többnyire az időjárási ingadozásokra vezethető vissza, ideértve az Egyesült Államokban tapaszalt elhúzódó szárazságot és az Európa egyes részein jellemző kedvezőtlen időjárási viszonyokat.
Drágult a kukorica is, főleg a hatalmas világpiaci kereslet és a romló argentin termelési kilátások miatt.
Globálisan drágult a vaj, sajt és tejpor is márciusban, a FAO a tejtermékek árindexében 3,3 %-os növekedést regisztrált.
Csökkenést észlelhetünk azonban a cukor és a növényi olaj árak tekintetében: a cukor ára 3,4 %-ot esett a nagy exportkészletek miatt, 27,5 %-kal elmaradva a 2017 márciusi mutatótól. A növényi olajok árindexének mérséklődése a szója-, repce- és napraforgóolaj árcsökkenésével hozható összefüggésbe. A pálmaolaj tekintetében drágulás észlelhető, miután felröppentek a hírek, hogy az Európai Unió újra pálmaolaj-alapú biodízelt fog importálni Indonéziából.
A szarvasmarhahús árának csökkenése és – elsősorban Kínában – a megnövekedett juh és sertéshús iránti kereslet hajtotta drágulásnak köszönhetően a hús árindex összességében változatlan maradt. 
Visszafogottabb gabona-előrejelzések 2018-ra
A 2018-as globális gabonatermelésre vonatkozó becslések már visszafogottabbak. Várhatóan 750 millió tonna össztermés 1 %-kal kevesebb az előző évi termeléshez képest.
Az előrejelzések szerint az amerikai termelési eredmény jobb lesz a 2017-es visszaesés után, míg Kínában, Indiában és Oroszországban az előző rekordévhez képest kevesebb várható.
A szemestermény-kibocsátás is csökken 2017-hez képest, melynek fő okai az Argentínát sújtó kedvezőtlen időjárásban, Brazília a kukoricáról inkább a szójabab termelésre való áttérésében és az alacsonyabb árak miatt Dél-Afrikában a termőterület visszaszorulásában keresendők.
A FAO legfrissebb előrejelzése szerint a világ gabonakészletei a 2018-as szezonzárásra megközelítik a 748 millió tonnát, majd 4 %-kal meghaladva az egy évvel korábbi rekord szintet, mely növekedésben a búzáé lesz a főszerep. Ez a tavalyi maradék enyhítheti az idei csökkenésnek indult globális termelés okozta hatásokat. 
 
Kapcsolódó cikkek:
Új hozzászólás FAO: Továbbra is növekednek az élelmiszerárak
A hozzászóláshoz regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!
Elolvastam és elfogadom a moderálási elveket.Még 500 karaktert írhat!
0 hozzászólás FAO: Továbbra is növekednek az élelmiszerárak
A kínai részvények ugranak a családonkénti egy-gyermekes szabályozás eltörlésének hírére
A Xerox felfüggeszti eladását a Fujifilmnek
Az Adidas még mindig vezet a Nike és az Underarmour előtt Amerikában
Londonban még nem mondtak le a Bajnokok Ligájáról
Az okostelefon-eladások zuhannak Kínában
A Snapchat részvények újabb újratervezés miatt zuhannak
Az Apple Shazamnak tett ajánlatát az Európai Bizottság vizsgálja ki
A Deutsche Bank véletlenül $35 milliárdot utalt
A legfelsőbb bíróság ejti a Microsoft adatvédelmi ügyét
A brit font emelkedik a dollárral szemben